2009. március 24., kedd

Regensburg

Hétvégén elég utazosra sikerült a program. Szombat reggel felkeltünk és tanakodtunk hogy hová menjünk kirándulni ha már szép napos időnk van. Három lehetőség volt, Bamberg, Regensburg vagy Neuschwainstein. Nem tudtunk dönteni így kiválasztottuk a legközelebbi várost Regensburgot. Utánna olvastam előtte egy kicsit a városnak, kiderült hogy a belvárost az UNESCO világörökség részévé tette. Így utólag már értem miért.
Az útat dierkt úgy választottuk meg hogy ne kelljen pályán menni, hanem főúton így tudunk nézelődni. A város előtt láttunk egy hatalmas gyárat, kiderült hogy ez a BMW gyár, ugyanis itt gyártják a 3-as BMW-k nagy részét is, naponta valami 1000 darabot. Továbbá a város ipara nagyon fejlett több nagy cégnek van itt gyára (Osram, Infineon). A városközpontba megérkezve, megálltunk egy parkolóban és gyalog indultunk felderíteni a várost.
Egyből sikerült belefutnunk a legnagyobb látni valóba a Regensburgi Katedrálisba.





A Katedrális mellett régi házak voltak szépen felújítva.



Ezután megláttunk a város valódi szépségét a kis régi szűk utcákat, nekem ez a része tetszett a legjobban. Mindenhol kávézók, wurst árusok, az emberek az utcán sétáltak, rengeteg turista.



A kis szűk utcácskákból kilyukadtunk az új és a régi Városházánál. Az újban volt turista információ itt kaptam ingyenes térképet a látni valókkal. Így el tudtuk dönteni mit akarunk még megnézni. Az óvárosháza rögtön ott volt melletünk.

Innen egyből megcéloztunk a régi kőhidat, amit úgy közelítettünk meg hogy egy másik gyalog hídon átmentünk a szigetre, a Duna másik oldalára majd a város irányába támadtunk. A híd egyébként 1135–1146 időszakban épült.




A híd egy szobra:



Visszafelé a városba beérve nagyon szép ház festményeket is láttunk.


A turista térképen még láttunk egy nagyon szép templomot is, nagy nehezen megtaláltuk mert ezen a téren több templom is van. Aztán kiderült hogy a ZDF televíziós csatorna épp forgatni fog, szerintem valami nagymisét, így másik bejáraton át kellett bemenni. De megérte, csodálatos látvány volt:






Ezután még ettünk egy Regensburgerwurst-ot zsömlében, ami szintén nagyon finom volt. Majd megakartunk nézni a grófi kastélyt de sajnos nem tudtunk, mert kert zárva volt.

Ezután még elmentünk a várostól 10 km-re található Walhalla nevű építményhez, ami 1842-ben épült az Athéni Panhteon mintájára.



Amiért megéri felmenni ide, az a kilátás, ugyanis rálátni az egész Duna-völgyre.


A vasárnap az a szokásos snowboardozással telt. Aztán a héten megint meló.

2009. március 10., kedd

Hétvége

Szombaton Józsi meghívott minket egy lasagne evésre hozzá, meg akart tanulni lasagne-t főzni én elmondtam neki, ő megfőzte, és sikerült egy baromi finom kaját összehoznia. Jól bekajáltunk:)
Vasárnap ismét síelni voltunk, ugyanott mint a múltkor, csak most korábban értünk oda, és elég aktív boardozást hajtottam végre, kezdek belejönni már egyre jobban mennek a fordulók. Olyan 4 ig csúszkáltunk aztán indultunk volna haza, ha nem akadtam volna el az összetolt, olvadt hóban. Épp mentünk volna kifelé a parkolóból amikor nem volt kijárat ott ahol bejöttünk mert feltolták oda a havat, ezért vissza kellett fordulni, és a másik kijárat előtt egy hóbuckán kelett átmenni, és azt gondoltam naivan hogy majd nagy lendülettel átmegyek rajta, de nem jött össze. Annyira nem jött össze hogy a kocsi felült a hóra és kikaparta maga alól a havat. Se előre, se hátra. Aztán jöttek segíteni aranyos emberek, de 6 an sem bírtuk letolni a hóról. Aztán előkerült egy kötél meg egy nagyobb kocsi, na ők kis szenvedéssel de kihúztak. eltököltünk vele 1 órát. Innen is köszi a rendes német uraknak, hölgyeknek hogy segítettek.
Tegnap hatalmas itélet idő volt itt, hóvihar, nagy szél. De a jó hír az hogy esett 20 cm friss hó a hegyekben, tehát hétvégén friss havon tudunk boardozni.
Lehet itt kell maradnom egészen november elejéig, de majd meglátjuk. Én most abban reménykedem hogy sokáig meg marad a hegyekben a hó.

Most pedig közzé teszem a legjobb youtube-os videót. Aki valaha beszélt már skótokkal az tudja hogy miról van szó:) Egyébként Robin Williams hatalmas.





"fááck krikééétt" :D

LonG

2009. március 6., péntek

KZ Dachau kommentár nélkül

Mikor tesómék kint voltak nálam, elmentünk a Dachau-i koncentrációs táborba, rakok be kommentár nélkül képeket, minden mást rátok bízok:









"Nem kívánom senkitõl, hogy csodás dolgot tegyen,de joggal elvárom mindenkitõl,hogy mindig ember legyen." ( Ady)

LonG

2009. március 5., csütörtök

Hungary

Érdeklődve olvasom itt a nagy magyar politikai és gazdasági híreket. Én őszintén kicsit aggódom, de azért pozitívan állok a dologhoz. Bár a tegnapi és a mai forint gyengülési trend kicsit megingatott, de remélem azért a jegybank ott lesz amikor kell, de azért igen komoly hogy pár hónap alatt a forint 235-ről 313-ra szalad azért ez barátok közt is majdnem 35%-os gyengülés. Én már ott tartok hogy itt át sem számolom az árakat forintra mert csak felidegel, értelmetlen, és szerintem abszolút nem reális. Persze most is lehet politizálni és szidni a jobb és baloldalt, de ez akkor sem húz ki minket ebből. Azért jelzem anno Dubaiban és itt Németben sem hallani az embereket válságról és recesszióról beszélni, itt nem siránkoznak az emberek. Élnek, költenek, utazak, szórakoznak, itt nem lehet érezni semmit. Sőt hétvégén a sípályák dugig vannak tömve emberekkel, hétvégén az éttermek és szórakozóhelyek.
Közben esik az OTP is, ami szintén nem jó hír, mert azért szerintem a magyarok nagy része még mindig ragaszkodik az OTP-hez, és ha ott valami gond lesz akkor az sok mindenkit érinteni fog.
De azért bizakodjunk...



LonG

2009. március 2., hétfő

Garmisch-Partenkirchen

Szombaton sikerült vételeznem egy snowboardot és cipőt. Mert szombat Nürnbergi túrával telt, nézelődtünk, sétáltunk. Ezen felbuzdulva kitaláltam hogy menjünk síelni. Ha már megyünk, akkor menjünk az egyik legnagyobb német síparadicsomba Garmisch-Patenkirchen-be.


Nagyobb térképre váltás

Megfüztük Angival Józsi kollégámat hogy tartson velünk ha nem is síelni akkor legalább friss alpesi levegőt szívni. Reggel fél 10 körül indultunk, és kb. fél egyre értünk a felvonóhoz. Felmentünk 2033 méterre, na a látvány nem volt semmi. Gyönyörű napos időnk volt. Sok hó (410 cm), remek pályák. Csúsztunk Angival kettőt és megéheztünk. Beültünk Józsihoz a Hüttébe, ettünk egy barnaszószos sertéssültet, krumpli gombóccal és piroskáposztával, és egy bécsi szeletet. Angival mi csúszás közben megálltunk párszor a lejtő közepén és élveztünk a látványt. Aztán olyan 4 körül visszaindultunk, persze volt egy kis dugó is így kb. 8-ra értünk haza. A képeket Józsi készítette, én nem vittem gépet, így az ő képtárából linkelek. Én egész nap a képeket nézegettem és ámultam mennyira gyönyörű volt az egész. Angival azt beszéltük jövő héten ismét megyünk, hamár egy pár hónapot németben vagyunk használjuk ki azzal hogy sokat sielünk. Egyébként a mozgás és a tiszta alpesi levegő nagyon jól esett. Remek napunk volt.

De jöjjenek a képek (kattintásra nagy méret):













LonG