2009. június 29., hétfő

Pörgés

Igen mozgalmas hétvégén vagyok túl, a történet ott kezdődik hogy úgy volt csütörtökön tűzelünk a 2-es blokkon, na ez elmaradt. Pénteken bejöttem 1-re, adott volt minden hogy menjen a vas. Szal 9-kor neki is láttunk, amiből lett 10 mire először nekifutottunk. Aztán mire a szar szoftvert rendbe kalapáltam kellett 3 indítás, minden indítás minimum fél óra. Volt már nagyjából éjfél, utánna még volt kazán oldalon ez kis ezaz, lett 3 óra, majd egy gépészünk bele könyökölt a tűzjelző gomba véletlenül, majd egy kis szelep hiba, majd 11. probálkozásra lett tűz, forogtunk is 17 percet, aztán szét szakadt egy gőzcső. Ez volt hajnal fél ötkor. Majd még próbálkoztunk egyszer, de 3 percet mentünk. Reggel hétkor meguntunk és haza mentünk. Kb volt 7 mire elindultam az irodából, találtam egy pékséget ami hamar nyitott, így bevásároltam croasson-ból. Haza értem ettem, besötételtem a lakásban és aludtam délután 4-ig. Felkeltem elmentem a közeli bevásárló központba, ettem egy wienersnitzelt, ami tocsogott az olajban. Bevásároltam, haza mentem, és jöttem melózni este 7-re. Indítottunk, megvolt a 3 óra előírt üzemidőnk, igaz közben az egyik csapágy szarakodott majdnem meg kellett állnunk, de aztán épp határon stabilizálodott szóval túléltük ezt is. Kb. 2-re otthon is voltam. Vasárnap meg felkeltem délben, takarítottam és ettem.
Most meg itt ülök az irodában és marha álmos vagyok. Az elkövetkező 2 hét igen mozgalmas lesz, szinkrozunk, meg megprobáljuk az egyes gépet is bekurblizni, meglátjuk mi sül ki belőle.
Most megyek tolok az arcomba egy kis kávét, de nem ezt a német rettenetet, amit itt hordószámra isznak.
Ja elfelejtettem mondani, kaptam egy trénit, most kezdett nemrég, nekem kellene oktatni. Német egyébként, az egy dolog hogy nem vagyunk egy hullámhosszon, de az a nagyobbik baj hogy a srác 3 nap után azt érzi hogy baromi ért már mindenhez, probál mindent megszakérteni, meg látom rajta hogy azt gondolja hogy már mennyira vág mindent. Közben Józsival meg Gergővel azt beszéltük hogy nekünk 2 év után is annyit kéne még tanulnunk mint az állat mert annira komplex itt minden hogy kell jó néhány év mire megismersz mindent és határozott leszel benne. Na itt van az én trénim, na ez úgy gondolta hogy 3 nap itt lét után majd első indításkor majd ő megmondja a tutit és úgy kezdte hogy épp valami hibán dolgoztunk mikor is szépen beleokoskodott a dolgokba, majd fél óra múlva volt kedves felvenni a telefont a konténerbe és elkezdte osztani az eszet a fönökömnek hogy éppen mit is csinálunk, aztán mikor visszakérdeztek akkor már bajban volt és gyorsan átadta nekem a telefont, na nagyjából itt dobta le a láncot nálam. Én mikor odaértem Dubaiba épp szinkorztak a srácok, én megálltam hátul, kussoltam és figyeltem, probáltam nem útban lenni. Erre pár magyar kollégám csak annyit mondott. "igen az te vagy, ő meg német" :))) Most gondolkozom adok neki valami fingatos melót csak sajna semmi nincs most:)

Ezt meg mert sosem lehet megunni, ki nem ért ezzel egyet?:



2009. június 25., csütörtök

Helyzet

Helyzet az van kérem, éjszakára járok dolgozni, talán indítunk talán nem. Csupa talány az élet. Ezért szép ez a munka itt semmi sem biztos, azt sem tudhatod holnap hányra mész dolgozni és hánykor jössz el. Ma úgy volt jövök este hatra és majd hajnalban valamikor haza, ehelyett jöttem 1-re és megyek 6-kor. De holnap 6-ra jövök és megyek hajnalban, vagy nem.
Tegnap voltunk két kollégámmal egy neves német söröző helyiségben inni egy citromos sört, megláthattam hogyan mulatnak a 16 éves német feltörekvő jövő nemzedék. Ez úgy történik mint otthon, behozzák a boltban vásárolt vodkát isszák az asztal alatt, és kérnek mellé egy sört. Majd ledől a padról, ugye sörkert, meg sörpad jó német szokás. Annyi a különbség hogy itt a fiatalok félre fordított egyenes baseball sapkában nyomulnak, és deszkás cipőben, a lányok lapossarkú hamupipőke cipő, szét kopott csőfarmer és valami gusztustalan laza felső. Nőiesség nyomát apró darabokban sem látni.
Apropó vasárnap elmentem ebédelni, mondom begyűrök egy Wienersnitzelt, sörrel. De aztán mikor leültem az asztalhoz, és kezembe vettem az étlapot, meggondoltam magam, és mondom csapok egy kis "ótentikus" germán ebédet. Tehát csülök barnamártással, gombóc, káposzta és sör. Ez jó is lett volna ha a csülök nem ízetlen és malacszagú, a gombóc megint csak ízetlen volt, a káposzta még el is ment, a sör persze verhetetlen volt. De aztán hoztak ki mellé perecet, na az egészen jól elvette a csülök malac izét, annyira már nem röfögött. Egyébként mostanában szombat reggelente elmegyek a közeli pékégbe és veszek valami péksütit reggelire, mondjuk itt a péksüti olyan édes hogy kb 1 darab fedezi az egész heti szénhidrát szükségletemet.

Valami ilyesmi volt:


Ja egyébként itt egy dolog biztos, ha ma nem esik az eső akkor holnap tuti fog. Ugyanis mindig esik, de komolyan. A múltkor az iroda előtt szivattyúzták a vizet, persze az én kocsim is beázott valahol lyuk van a rendszerben, majd hétvégén kinyomozom.
Most mennem kell tesztelni....

2009. június 16., kedd

Nem semmi

Ez a videót fel kell raknom, a BMW gyárában van, előben is nagyon komoly lehet:

Mindennapok

Azért nem nagyon írok, mert nem is nagyon van miről, meg baromi sokat dolgozom. Úgy néz ki hétvégén is fogok most dolgozni. Egyébként a napjaim csak munkából, edzésből és vásárlásból állnak. Az idő eszméletlen itt már megint esik az eső, a heti hét napból 5-ön tuti esik vagy ha nem akkor be van borulva. A nap ritkán süt, bár hétvégén most jó idő volt, sétáltam is a városban. De azt is hamar meguntam. Szóval telnek a napok, be kellene már iktatni valami utazást hogy kicsit felpörögjön a dolog, de majd nyáron..

2009. június 12., péntek

Humor sarok



Nagyon nagy:)

2009. június 5., péntek

Kis politika

Nem akarok nagyon politizalni, de ezt erdemes mindenkinek elolvasnia. Akit sert a hangnem attol en kerek elnezest:

Igazsagos Izom Tibor blog


Azt gondolom elgondolkodtato!

(az ekezetimet elvitte az XP)

2009. június 2., kedd

Debrecen

Másfél hete indultunk útnak haza, az út a szokásos módon zajlott. Magyarországig nyugi a pályán, aztán levillogtak persze mindig, mindenki. Voltunk lagziban, meg zajlott az élet rohanás volt. Otthon semmi nem változik, minden a régi, az utak szarok, a város lepukkant. De a fagyi finom, és jó otthon lenni, az ismerős utcákon. De gyorsan eltelt, és most újra nyomom a melót, amúgy minden változatlan.