Tegnap este a magyar kollégákkal elmentem egy helyi sörözöbe, az apartmantól kb. 1 kilóméterre volt, busz nem jött ezért gyalogoltunk. Egy 30 perc séta után meg is érkeztünk a helyre. Bent egy amolyan füstös kocsma hangulat, de hangulatos volt, az emberek barátságosak. A srácok akik nár voltak itt, mondták hogy igyunk kancsós sört, ez azt jelenti hogy kihoznak egy másfél literes kancsót sörrel megrakva és vele annyi korsót amennyit kérünk. Elsőnek világosat ittunk, hát igy elsőre nekem túl savanyú volt, nem ízlett, ez lassan elfogyott bár én egy korsóval alig tudtam meginni, aztán következett a barna sör. Ez már jobb volt egy fokkal, bár véleményem szerint túl híg volt,ebből is ittam egy korsóval aztán elég is volt. Ketten közölünk Sanyi és Peti elmentek csocsózni, mi hárman Andris és Laci az asztalnál dumáltunk. Lehettet vagy éjfél mikor gondoltam indulni kéne mert azért reggel csak fel kell ám kelni 7 kor. Ránéztem Sanyiékra, akik közben már rommá verték csocsóban a helyet, kicsit én is játszottam, de már inkább menni akartam. Csak a karom ne fájt volna (erről később). No nagy nehezen fél 1 kor el is indultunk, haza séta, mert nincs is messze és el beszélgetünk és a sok irodában ülés után jól is esik a séta. Haza felé láttam pár érdekes dolgot amit magyarországon nem nagyon látni.
Érdekesség 1: Hajnal 1 kor, a biciklik a házak előtt lelakatolatlanul, no ezeket Magyarországon már összekapkodták volna, aztan másnap már a piacon árulják.
Érdekesség 2: Ugyanezen hajnali időpontban a pékségek elötti kisboltok kinti !!ALU!! székei kint vannak hagyva, nincsenek lelakatolva (mondjuk egy masikon már körbe volt húzva), na ezt ha egy otthoni szinesfém "forgalmazó" helyi Bt. meglátja, jön a platossal és felpakolja lakatosúl asztalotól, aztán már gyürik is össze és viszik leadni, másnap meg már megy rendelni az E mercit. Ja innen jutott még eszembe hogy eddig kétszer dudáltak rám az Erlangeni forgalomban, egyszer egy német mert elnéztem az itt oly szeretett telezöldet, amit akkor is használnak ha nekem 2x3 sávról kell balra kanyarodnom, na ha nekem zöld van akkor a szembe dupla sávnak is, nem értem. A másik dudálás az egy lámpánál volt, ahol kicsit később indultam el, és rámdudáltak, persze Török volt. Állítolag itt csak ők dudálnak és idegesek vezetés közben.
Karfájás: Ugye október végén (utóbbi hírek szerint novemberben) mennem kell dubaiba, no megkaptam hogy el kell mennem a helyi üzemorvoshoz, elmentem aztán belém tolt két oltást mindkét karomba, mely 4 vedőoltást tartalmazott. No azt hiszem a tetanuszt kaptam a jobbba mert éjszaka feküdni alig tudok rajta. Ja meg kaptam egy Firsd Aid kitet, amiben egy táskányi gyógyszer és egy táskányi kötszer van es egy digitális hőmérő, meg ampullák és fecskendők, remélem nem kell használnom ezeket:) .
Prison Break: Egyik kedvenc sorozatom 3. évadja elkezdődött amcsiban (Szökés), na most a letöltés nehézkes az apartmanból mert az a sok ázsiai tuti pornot néz online, mert délután 4 kor ha haza érek 100k val töltök, este 8 kor meg 1k is alig megy, már gondoltam hogy kikéne tenni az ajtóra egy papirt hogy este 16-22 óra között ne tölts mert az ember még skype-on sem tud beszélgetni, mondjuk egy 48 EUR/éjszakás apartmanban egy jó net minimum lenne szerintem.
Szóval sikerült megszereznem a sorozat újabb részét azt hiszem ma megnézem kiváncsi vagyok Linkoln Báróvsz és Szkófíld testvére mit alkotnak megint.
(Biztos feltünt hogy egyszer ékezettel egyszer a nélkül írok, ennek az oka az hogy német bill. és most magyarra van állítva csak a betüket elég nehéz megtalálni, ja és a galéria ma azt hiszem teljesen fel lesz töltve)
Tamás
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése