2008. március 31., hétfő

Indai Oceán

A hétvégége ismét a kirándulásé volt, reggel kilenc indulás, jómagam betegen csatlakoztam hisz hála a lakásban lévő klimának frankon romon vagyok úgy megfáztam. A cél az Indiai Oceán ergo az Emirátusok másik vége, közel két óra kocsival, jót aludtam végig, mire felkeltem pont az Indiai Oceánt láttuk meg, jó az időzítés nemhiába. Elmentünk megkérdezni a buvárkoást (snorkling) tehát a pipás változat nem a palackos. Majd délután lesz szabad hajó, oké addig el valami parkba a partra és grillezés, tunyulás (nekem alvás). 3-kor odaértünk a buvárcéghez, adtak buvárruhát meg minden földi jót. Elmondtak hogy meduzába nem ajánaltos arcal beleúszni, szal ezt kerültem is, hajó kb tíz perc után elért a Snoopy Islandhoz:



Itt behuppantunk a fincsi meleg vízbe, és sasoltuk a halakat, sosem láttam még ennyi fajta tengeri halat, láttam bohóc halat, egy hatalmas hal raj közt usztam akik épp kajáltak, nagyon jó volt.
Aztán kb 1,5 óra után elfáradtunk, vissza a hajóba, és irány a part, ott csináltak nekünk fincsi kaját. Az egész került 9000 Ft-ba fejenként, de mindenképp megérte, kár hogy Angi nem tudott jönni és feszíteni a csini buvár ruhában:)
Képeket még tolok fel a galériába.

Azért a hajón mikor mentünk ki a tengerre, elfogott valami fura érzés. A magyar embernek mennyire nincs meg ez a hajós lét, ülni a hajó elején, a menetszél az arcodba vág, oldalt látod a hullámokat, távolabb a partot pálmafa sorral, mögötte a nagy sziklás kopár hegyek. Ilyenkor csak nézek ki a fejemből és csodálkozom hogy ilyen is van. Ilyenkor tűzöm ki célnak hogy egyszer egy olyan helyen lakom majd ahol lehet hajóm. Engem valahogy a tenger és a víz tud kikapcsolni, ilyenkor lesz teljesen üres a fejem, élvezem a látványt szívom a friss levegőt.

Olvasom a híreket, olvasom a nagy szardobálást a magyar politikában és rájövök hogy itt mennyire nem érdekel ez, azért otthon is képben voltam napi szinten, most is probálok, de igazábol nem látom a kiutat, azt nem akarom hogy legyen valami komolyabb válság és a forint lemenjen a békasegge alá. Azoknak az embereknek üzenem akik ilyenkor is verik a nyálukat otthon mind bal és jobb oldalon hogy jöjjenek el az Indiai Oceánhoz és üljenek egy hajóra és élvezzék a tenger szelét és talán rájönnek hogy van fontosabb dolog is az életben mint magyar gárdát avatni, feszíteni a hősök terén, mind bal és mind jobb oldalról szivni a másik vérét.

Ez a hétvége számomra nagy kikapcsolodás volt, most van bennem az az érzés hogy mikor visszagondolok a hajón átéltekre itt az irodában ülve és a fülembe szól a Metallica Hero of the day száma a szinfonikusokkal akkor annyira elfog egy más világ utáni vágy, persze ami meghatározhatatlan, mert ebben is és abban is van jó de a középút valahol jó lenne az embernek. Mert hiába a mókuskerék ha az ember nem tudja élvezni ami lát és átél. A konkluzió az hogy vennem kell egy hajót majd idővel és hétvégente ki kell hajóznom, Angival kifekszünk a hajóra és élvezük a napot, a csendet és a szelet. Ez a következő pár év projektjeinek egy újabb pontja:)

LonG

2008. március 24., hétfő

Al Ain avagy az Emirség Kertje

Tegnapi nap a kirándulásé volt. Reggel 10-kor Viktorral, a német és olasz kollégáimmal beültünk a kocsiba és megcéloztuk Al Ain-t. Al Ain egy kis város, főleg mezőgazdaságból él (az olajon kívül persze, mivel Abu Dhabi Emirséghez tartozik), innen jön az összes tej, gyümölcslé, persze ami itteni gyártás. Maga a város pici és csendes, van kettő nagyobb pálma liget, amiben több ezer pálma van és egy csatornarendszerrel öntözik őket, itt végig sétáltunk, majd tovább álltunk.


Aztán találtunk egy régi épületet, persze itteni viszonyokhoz képest régi (100 éves), de már restaurálják mert omlik az egész össze. Itt láttuk hogyan dagasztják a sarat a helyiek a munkához.


Közvetlenül mellette volt egy hatalmas park, rengeteg virággal és szökőkúttal. Körbe jártuk..


Utánna megakartuk keresni a piacot, mondjuk én nem rajongok az arab piacért dehát ízlések, ez bent volt a belvárosban, tiszta arab hangulat, lepukkant épületek, direkt csináltam pár fotót róluk, mert rájöttem csak a szép dolgokat fotózom, és mindenki azt hiszi hogy minden tiszta új és frankó itt:)


Tudni kell hogy árnyékban volt 34 fok, megálapítottuk hogy nyáron halottak leszünk ebben a melegben, gyorsan kerestünk egy bevásárló központot és megkajáltunk, ittunk 4 kolát, hűsöltünk a klímában, majd továbbálltunk. Elmentünk az Al Ain-i múzeumban, itt láhattuk hogy hogyan rendezték be régen a házakat. Levontam a következtetést hogy nem sokból állt az élet itt csak teázásból, sisázásból és heverészésből. Mindenhol társasági összejövetelekre alkalmas helyek voltak kialakítva, néhány hálórész, ennyi.


Ezután találtunk az utikönyvben egy hegyet, amely az Emirátusok legmagasabb pontja, nem is volt messze, menjünk hát fel. Végig aszfalt, felértünk, a csúcson volt egy szálloda, és egy magánszállás (villa), ez utóbbi biztos valamelyik sejké lehetett. A szállodában szétnéztünk nagyon remekül nézett ki, főleg hogy a csúcson volt, bent medence, csúszda, tenisz pálya, squash, gym.
A hegyben az a komoly hogy 1100 méter magas, és mész a sivatagban néhány száz méteren, és egyszercsak előtted van 1000 méternyi hegy, a tetejéről frankón látni a lenti sivatagot 1000 méter magasról, nagyon komolyan nézett ki.

Mire leértünk lement a nap, haza indultunk, közben észrevettük hogy úgy az egész 150 km-es út végig ki van világítva, értelme semmi de ez a kis út fogyaszt magában 2 MW-ot (szakmai ártalom, gyorsan kiszámoltuk azon nyomban hogy mennyi is a fogyasztás:))

A galériámban több kép is található.

LonG

2008. március 18., kedd

Dubai Korház

Eljött az ideje hogy a szeptemberben kapott Hepatitis A védőoltásomnak be kell adni az ismétlő oltását hogy 10 évre védve legyek. Szoltunk az itteni titkárnak hogy akkor szerezzen egy korházat és sofőrt. Talált is egy helyet, a neve American Hospital. Sofőr jött, mi mentünk, reggel 11 -kor indultunk, 1-re volt időpontunk kettönknek Viktorral, Sanyinak 3-ra. Megérkeztünk a korházhoz, kivülről mindenhol pálmafák, parkok és szökőkutak. Bementünk hatalmas aula, kávézó. Odamentünk a portáshoz, egyből nézte gépen leírta hova kell menni és kit kell keresni. Felmentem ahová irányítottak, ott felvették az adataimat, leültettek az előtérben. Az előtér nagyon szép volt, kanappé mindenhol, képek a falon, nagyon hangulatos. Senki nem volt ideges a váróban. 1 után pár percel behívtak, egy ápolónő bekisért egy vizsgálóba. A vizsgáló fala enyhe lilaszínű, szép bútorok, modern orvosi eszközök, gyors vérnyomás, magasság, súly, testhőmérés. Megbeszéltük mit kaptam Németben, elmondta hogy utánna kell nézniük hogy mit is tartalmazott a az oltás, majd jönnek egy pár perc múlva. Pár perc múlva besétált egy doktornő, nagyon aranyosan megbeszéltük hogy mi fog történni, örült hogy segíthetett, majd elment, és mondta hogy jön az aszisztensnő és beadja nekem az oltást. A hölgy jött is, kedvesen beadta az oltást, majd kivezetett a fizető pulthoz, fizetnem kellett közel 20.000 Ft-ot, ebből 6500 Ft az oltóanyag a többi az orvosi ellátás. Namost igazánól nem tartom soknak, főleg itt Dubaiban nem. Érdekes hogy a szolgáltatás szinvonala összemérhetetlen az otthoni szolgáltatással, és lehet hogy otthon is fizettem volna az egészért 12.000 Ft-ot, csak éppen ott koszos régi korházak, csunya várótermek, rengeteg várakozás, ideges bunkó nővérek és orvosok fogadtak volna. Ez a hatalmas különbség, nem tudom mikor fogja elérni a magyar orvoslás ezt a szintet. Igen itt is több biztosítos magas TB fizetés van, de könyörgöm otthon is a gatyámat kifizitem a TB-nek de mégsem kapok érte normális szolgáltatást. Én személyszerint inkább fizetnék többet de kapjak minőségi megbízható orvosi szolgáltatást. Remélem a közeljövőben lesz valami változás nálunk, és hasonlóan fogok vélekedni mint itt.

2008. március 12., szerda

Helyzetjelentés ismét

Nos egy röpke helyzet jelentés következik, Dubai változatlan csak az idő melegszik de marhára, már 31 fok van nap közben. Az indiaiak még mindig sokan vannak itt, még változatlanul sok a torony daru, még mindig építkeznek éjjel nappal, még mindig tilos az alkohol és a sertés hús. Tegnap sikerült venni ezek ellenére Bacon szallonát és Pick szalámit amit Hajdú sajtal fogunk megenni, sosem gondoltam hogy ennyire fogok örülni valaha egy kis Pick szaláminak hehe. Tegnap reggel volt egy "kis" baleset Dubai és Abu Dhabi között, csak 200 kocsi ment össze és 25 égett ki, 10 en meghaltak, merthát a tej ködben ugye jó Dubai módra 180-al kell menni, meg is lett az eredménye. Nos ennyi ami történt, most probálom kollégát megfűzni hogy menjünk edző terembe, merthát csak otthon is mindig ott lógtam. Van itt a környéken egy kis terem, mondjuk tele van indiaival, szal ez felejtős. Van a közelben egy FitnessFirst oda kellene elmenni, az legalabább igényes és az otthoni áraknál egy picit drágább. Ez a jogsi nélküliség tud megőríteni, mert hihetetlen hogy Európából mindenki vezethet itt csak a magyarok nem.
Olvasom ezt a választást, hihetetlen hogy több mint féléve jöttem el, és minden változatlan, nem vagyok sem jobb és sem baloldali, megvannak a saját politikai nézeteim. Itt dubaiban a helyzet egyszerű, van egy sejk per sejkség, az van amit ő mond és kész, ülnek a parlamentben a fönök képei alatt és az van amit ő mond. Persze ez nem a jó irány, ez enyhén személyi kultusz szagú főleg mivel őnagyságosozzák, de így nincs szét húzás, bár úgy könnyű jólétet teremteni hogy a GDP az egekben, de sebaj, majd elfogy az olaj és esetleg bedől ez az egész és kipukkan a dubai lufi akkor majd meg lesz a házifeladat. Mondjuk amíg az ingatlan piac itt annyira szárnyal hogy egy 1 szobás apartman 75 millió Ft addig nincs mitől félni. Na de ennyit mára, zárul LonG móka tára (csak hogy nagyokat idézzek):)

2008. március 8., szombat

Hétvége

A hétvégén igazán nem történt semmi, elmentünk a Jumeira Beach Parkba, ahol 5 dirhamert lehet bemenni, es egy palmafas tengerpart van, éttermekkel. Elég jó, csak sokan voltak, mondjuk nem értem miért nem kérnek 20 dirhamot és akkor jobban meg lenne szürve hogy kik mennének be, mert az Európaiak úgyis fizetnének, de azért nem mehetnének be mások. Aki Dubaiban él tudja mire gondolok aki meg nem annak majd leírom egy következő bejegyzésben. Itt elvoltunk kb. 5 ig, aztán elmentünk a Fesztivál City-be inni egy kapuccsinót. Ja és Köszönöm mindenkinek a névnapi köszöntéseket! Most megyek és teszek valamit annak érdekében hogy legyen a Dubaiaknak villany nyáron a légkondihoz.

2008. március 2., vasárnap

Sivatagi túra

Nos, most hétvégén úgy sikerült hogy Dani kollégám megszervezett egy sivatagi túrát. Ebben az volt a külön jó hogy mindenki bérelt egy terepjátót és így indultunk neki, reggel kihozták a kocsit:

11-kor találkoztunk a benzin kútnál a többiekkel, kb 23-an mentünk, 12 kocsi. Elindultunk a sivatag felé, mentünk kb 30 percet aztán kivágtunk a sivatagba, el mentünk egy hatalmas homokfalig:

Itt megjárattuk a kocsikat, megnéztük mit bírnak a mi kocsink az 2,7 -es volt 0 km-es:) Mivel a gumikat le kell engedni nagyon puhára hogy nagy legyen a felülete és ne ássa el magát ezért vigyázni kell vele mert le ugorhat a gumi. Na itt a srácoknak sikerült egyből kettőt produkálni:



Ezt követően benyomultunk a sivatagba homokdünére fel aztán le, hát tudni kell ide vezetni. Angi egyszer ásta el magát én egyszer majdnem beborultam, mert felakadtam egy dünére hosszában,és a hátsó kerék nem érte a földet és hiába difizár elásta magát, de Dani sikeresen lehúzott. A többieket is húzta rendesen:

Kb négyig itt kocsikáztunk ami abból állt hogy mentünk 10 percet aztán megálltunk és vártunk fél órát mert valaki elakadt.


Utánna megcéloztunk egy remek grill helyet fent egy "hegyen", itt szikla volt és elég magas is, ide felmentünk és tüzet raktunk. Grilleztünk, beszélgettünk, majd éjfél fele haza indultunk, lett
1 óra mire hazértünk de nagyon jó buli volt.

Igaz egyik kolléga kicsit megtörte a kölcsönzös kocsit, de amugy minden oké volt. Láttunk tevéket, skarabeusz bogarat, hát istennek skorpióval nem találkoztunk. En a hajamból kb. két kiló homokot mostam ki de és minden csupa homok lett:)

LonG