Úgy alakult hogy nem volt munka a siteon ezért csúsztattam két napot, így lett egy hosszú hétvégénk, mivel már régóta terveztük hogy meglátogatjuk Viktort és Peti kollégámat, ezért felhívtam őket és meg is beszéltük hogy akkor elmegyünk hozzájuk. Viktor volt olyan rendes hogy felajánlotta a lakása felsőszintjét számunkra. Csütörtök reggel beültünk a kocsiba és neki vágtunk a közel 900 km -es útnak. Az volt a terv hogy megállunk menetben Luxembourgban és megnézzük a várost, de mikor odaértünk akkor kezdett el szakadni az eső, így 10 perc álldogálás után változott a terv arra hogy majd visszafelé megnézzük. Kb. este 6-ra értünk Heinkenszandba.
Nagyobb térképre váltás
Este Viktor csapott egy kis grillezést és jót beszélgettünk, én vittem jó pár üveg bajor sört, én meg ittam jó kis holland és belga söröket, amikben az a furcsa hogy 3 decis a legnagyobb üveg.
Majdnem éjfél volt mire nyugovóra tértünk, sajnos Peti másnap már utazott haza, számára véget ért Hollandia, viszont megy közel egy évre Szingapúrba a mákos. Majd ott is meglátogatjuk ;)
Másnap mivel a srácok még dolgoztak mi úgy döntöttünk kirándulunk, kikérdeztem előtte a srácokat hogy mit érdemes megnézni. Kitaláltuk hogy először elmegyünk Kinderdijkbe, aztán Amszterdamba.
Kb reggel 10-re Kinderdijkben voltunk.Nagyobb térképre váltás
Amit Kinderdijkről tudni kell hogy az UNESCO világörökség része, itt található kb 15 darab szélmalom amivel a belvizet szivattyúzták ki anno. Itt eltöltöttünk egy kellemes félórát, az idő is remek volt.
A malmok elhelyezkedése:
Az egyik működő példány:
Egyébként ahogy elnéztem ezek magán kézben vannak, mindnek más tulajdonosa volt, és kb. olyan érzésem volt mintha ez valakinek a hétvégi háza lenne. Egyébként egybe be is lehet menni egy kevés Euroért.
A városban egyébként kis aranyos házak voltak:
Mikor meguntuk tovább indultuk, és célba vettük Amszterdamot. Tudni kell hogy mindig megakartam nézni ezt a várost, terveztem hogy egyszer foglalok itt egy szállodai szobát és eljövünk vagy 3 napra, hát jó hogy nem tettem...
Mikor odaértünk, eleve feldühített hogy nem találtam parkolóhelyet, minden parkoló házban 4€ volt egy óra, rendes utcai parkolóban 5€, ha meg kintebb parkol az ember akkor gyalog messze van a belváros. Végül megálltunk egy parkolóban, bevállaltam a 4€-t. Az utcára kilépve jött a meglepetés, tele mindenféle emberekkel, az utcán szemét és kosz, mindenhol grafitik. Aztán tudatosult bennem hogy ide leginkább a fiatalok jönnek és csak a drog turizmus miatt. A boltba mikor vizet vettem majdnem belém ütközött két betépett csipás szemü világtalan. Egyébként egy szép és hangulatos város lenne, de véleményem szerint ezzel a drog turizmussal teljesen elrontották az egészet. Valahogy nem igazán éreztem magam biztonságban. Hihetetlen nagy csalódás volt.
Az egyébként hangulatos utca:
Az egyébként hangulatos utca:
Szép házak:
Bicikli hegyek:
Szerintem összesen voltunk 3 órát a városban és ebben egy ebéd is benne volt. Haza fel menet még a GPS bevitt minket Rotterdamba, aztán visszamentünk Heinkenszandba, ismét grillezés és sörözés.
Másnap Viktorék is csatlakoztak hozzánk, először kimentünk az Északi-Tengerhez, én még soha nem láttam ilyen tengerpartot, eddig csak medditerán vagy sivatagi partot láttam, ez most teljesen más volt, a porton eleve szélerőművek voltak, továbba érdekes fűfélék fedték a partot, és hát igen erős szél fújt.
etItt a kutyánkat megfuttatuk majd tovább indultunk Belgiumba....
További képek:
Hollandia album
folyt. köv.
6 megjegyzés:
Sajnálattal olvastam, hogy nem tetszett amszterdam, majd talán szingapúr. :p Jók a képek.
Ja és Nils Holgerson svéd ;)
Nils Holgerson sved na ne máááár, ennek utanna kell nezzek:)
:)))
Ja, nemrég derült ki, hogy pöcse van a kis pöcsnek! Majd skype-on dumálunk (remélem).
:P:P Grat, csak nehogy a te szepseget oroklje akkor:)))))
mi is Hollandiába akartunk menni idén, de úgy tűnik semmi nem lesz belőle, nekem rögtön szimpatikus lett ez a tengerpart ... talán majd jövőre, engem Rotterdam fogott meg, ah már az közelebb is volt az úticélunkhoz :)
anee: Nekem Hollandia kicsit csalodas volt, viszont Belgium nekem egyik kedvencem lett. Tenyleg meg is irom mar Belga bejegyzest:))
Udv a zuradnak!:)
Megjegyzés küldése