2010. november 12., péntek

London

Októbet végén végre tudtunk szakítani időt hogy eljussunk a fővárosba. Tudni kell hogy én előitélettel indúltam, nem sok jót hallottam Londonról, de kellemesen csalódtam. Vannak igazán szép részek, és millió látnivaló. Nekem a legjobban az üzleti negyed tetszett, szép, új stílusos házak, szép utcák.



Nekem ami a legjobban tetszett az a St. Paul székesegyház, mikor itt voltunk épp kórus ének volt bent, életem legdurvább hagzása volt amit itt hallottam, korus és orgona ebben a monumentális épületben igazán nagyon komoly volt.



Picadelly Circus, igazából nem értem az emberek miért járnak ide, nekem sem a környék, sem maga a kivilágítás nem tetszett igaz még csak szürkület volt. A környék meg tele kínai helyekkel.

Ez az épület amit régóta tervezek megnézni a "Gherkin" tower. Az üzleti negyed közepén van, lehet én vagyok a beteg, de tetszenek ezek a különös alakú felhőkarcolók. Bár Dubaiban látni furcsábbakat is.



Tower Bridge, egyik fő jelképe Londonnak, közvetlen a Tower mellett.

London Eye, igazából nem értem miért van itt ekkora sor, és miért akarja mindenki látni, illetve miért van érte mindenki odáig, szerintem semmi szép nincs benne...

Big Ben, igazán mutatós:)

Westminster Palota, a Temze felől igen mutatós.

Westminster Abbey, igazán monumentális, bejutni sajnos nem sikerült.

Backhingem palota. na ez sem jött be ennyire, ennél sokkal szebbeket látni a világban.

Az odajutásunk igen érdekes volt, ugyanis tudni kell Londonról hogy a parkolás igen borsos, egy belvárosi parkolás 1 napra 40 font, plusz benzin. Innen 250 km, 2,5 óra vezetés. Ellenben van busz járat. 40 fontért van két főre jegy oda vissza. A busz tőlünk gyalog 15 percre indul, helyi busszal 4 perc. A út Londonba 3 óra, viszont nem nekem kell vezetni, igaz nekem kicsik a helyek, de elviselhető. A busz közvetlen a központban rak ki, innen már csak venni kell egy metro jegyet 5 fontért fejenként, és bárhova el lehet jutni, pillanatok alatt. Gyakorlatilag mi 8 óra alatt majdnem bejártunk mindent, úgy hogy közben kávéztunk is. Igaz be nem mentünk sehova.
Azóta már volt még egy látogatás szüleimmel Londodban, illetve holnapra már megvettem a busz jegyeket. Úgy érzem kell három alkalom ahhoz hogy a város feelingjét átvegye az ember.

Többi kép a galériában UK név alatt! Zuduljanak a kommentek!!

LonG







2010. október 21., csütörtök

Kodo Drummers


Tegnap jött el a nagy nap hogy el tudtunk menni egy előadásra a Cardiff Millenium Centerbe, vagyis az itteni operaházba. Szerettük volna látni magát az operaházat is, hiszen elég híreslátni való, illetve én már régóta szerettem volna megnézni ezt a japán dobos előadást. Egyébként úgy tudom Magyarországon is voltak már.
Maga az operaház áll vagy 5-6 teremből, amiben mi voltunk az szerintem a második legnagyobb lehetett, ez egy négy szintes előadó tér volt. A terem tele volt, a mi helyünk a negyediken volt, közepes árú jegyeket vettem, darabja valami 19 font volt, de innen is remek kilátás volt, és a hangzás is tökéletes volt.



A képen látható betük mögött volt a mi termünk, ott voltak a büfék is, egyébként a büfében az ital baromi olcsó volt, nem is értettem.
Maga az előadás szünettel együtt 2 órás volt, de nagyon nagy volt. A kis japán fiúk, lányok úgy verték a dobokat hogy eszméletlen, össze-vissza váltogatták az ütemeket. Aztán a vegén volt egy kb. 1,5 méter átmérőjű dob, ami kb 400 kiló volt, ezt a kiscsávó kb 10 percig verte tisztaerőből majd még lenyomott egy kisebb dobon 10 percet.




Ajánlom mindenkinek hogy menjel el és nézze meg őket!

2010. szeptember 13., hétfő

Dubai Terminal 3

Gondoltam dobok egy pár képet és beszámolót a Dubai 3-as terminálról. Volt szerencsénk itt többször megfordulni idén nyáron, nekem nagy élmény volt, az eddig látott terminálok közül az egyik legjobb. 2008 vége óta üzemel.

Egy kis angol szöveg a wikipédáról:

"Terminal 3 is the largest building in the world by floor space, with over 1,500,000 m2 (370 acres) of space"






Maga a terminál rész rendkívül barátságos és tiszta, tele mindenféle boltal, az ember simán eltölt 3-4 órát.

Azt hiszem a 3-as terminálból indul az összes Emirates járat, illetve van 5 db folyosójuk az új A380-asokhoz.



Azért a terminálból ki és bejutás még mindig egy külön procedúra. Ugye kell vízum a belépéshez. Az ember odaért a passport controllhoz, működik 10 pult az !!52!!-ből. Ezekben rendkívül "kedves" helyi urak és hölgyek ülnek, akik néha kilépnek és terelgetik a népet. Rendesen terelgetik mint a bírkákat és közben a remek angolságukkal hihetetlen bunkók, főleg az indiaiakkal ugye. Az ember kivárja a sort (30 perc), odalép a pulthoz, és kiderül hogy el kell menni retina fotózásra. Fasza, akkor át caplatás oda. Persze megkell jegyeznem a "kedves" fekete csuhás hölgy annyit közölt hogy aszonyga: "Ju mászt gó tu szken tu de korner". De az hogy ez milyen scan, esetleg vízum scan, utlevél scan azt nem közölte. Persze a sarok akkora mint a fél loki pálya, úgyhogy megkérdeztem egy kedves másik arabot aki elmondta hogy ott ahol az a kibaszott hosszú sor van tele indiaival és pakisztánival oda kellene beállni. OK, beállunk. 2 perc állás után látom hogy van ám női sor is, ami nem sor mert nincs ott senki. Akkor a párommal odaállok, őt odahívják, én odamegyek fordítani ugye (hátha engem is soron kívül megcsinál, kis kelet-európai problémámegoldás:)) . Asszony beül, mondják neki hogy nézzen bele, ok megvan, pecsét mehet. Aztán én nézek boci szemekkel hogy én is jönnék, beenged, nekem már nem kell belenéznem, csak kapom a pecsétet:)) Aztán újra sorban állás 30 perc. Kedves néni újra fogad minket, jönnek a kérdések: Miért jön? -Szétnézni Dubaiban (2 napos vízumom van, miért jönnék) Hol fog lakni? -Barátoknál! Adja meg a telefonszámukat -???? Megadtam, közben megtalálta a régi munkavállalási vízumomat az útlevelembe, ez kicsit bekavart nála, lapozgatta az útlevelemet, már azt hittem ez elmegy végtelen ciklusba mikor visszaadta és tovább engedett minket.
Ezután már csak ki kellett menni a terminál parkolójába, bérelni egy kocsit a netto 45 fokban.

2010. szeptember 1., szerda

Évforduló

Ma 3 éve hogy más irányt vett az életem (életünk) és külföldön élünk hol itt hol ott. Azóta sok minden változott, sok helyet láttunk, sok helyen éltünk. A blog is 3 éve megy, igaz mostanában kicsit elhanyagoltam, de felvirágzik még egyszer:)

Addig is küldök nektek egy képet Seychelle-szigetekről aminek a leírása még várat magára:

2010. augusztus 11., szerda

RE

Voltam egy elég hosszú szabin, és megfogadtam hogy kicsit felpörgetem a blogot, hátha olvas még valaki. Tervezek elég sok úti kaland leirását, mert az utóbbi időben elég sok helyen megfordultam, megfordultunk. Ez annyira igaz hogy az utóbbi egy hónapban átlagosan minden 5 nap után máshol aludtam, aki ismeri ezt az tudja hogy ilyenkor jelentkezik az az érzés hogy az ember éjjel felriad és kell kb. 2-3 perc mire rájön hogy hol is van valójában. Ritka szar érzés.

Most Walesben vagyok már, de az eső folyamatosan szakad és 17 fok van, ráadásul most átmenetileg műszakban kell dolgozni, ezért 5:30-14:00 a munkaidőm, elég gyilkos reggel felkelni 4:00-kor. Két napja érkeztem de a böröndöm még mindig ott van ahol letettem mikor beléptem a lakásban, annyit csináltam hogy elmentem a boltba venni kaját. Tegnap hazamentem kb 5-re a hajnali kelés után, a terv az volt hogy alszom egy órát, aztán sikerült este 9-ig aludnom, szóval kicsit össze vagyok kavarodva.

Később még írok...

2010. május 6., csütörtök

Brit általánosítás

De rég írtam már, bár sok dolog nem történt. Meló ezerrel. Vettünk egy új fényképző gépet mert a régi már haldoklott, egy Nikon D3000 lett, úgyhogy majd jobb képek várhatóak tőlem ha lesz netem. A net bekötés egy külön procedúra, ahhoz hogy legyen neted, kell telefon vonal, ahhoz hogy legyen telefon vonal kell lennie bankszámlának, ahhoz hogy legyen bankszámládnak lennie kell egy kifizetett közüzemi számládnak, ehhez be kell jelentened a villanyórát. Most ott tartok hogy van számla, és van egy nem működő telefon vonalam, amihez holnap jön a szerelő, persze előre elmondják ha nem náluk van a hiba akkor ki kell fizetni 40k HUF-ot a kiszállásra, aranyosak.

Írok egy kicsit a walesi (brit) emberekről. 10 fokban már strandpapucs rövidgatya póló kombóban nyomják. A csajok 80% dagadt, de a kövérség és a szoknya hossza fordítottan arányos, ergo a szórakozó helyek tele vannak dagadt miniszoknyás lányokkal akik nagyon részegek. Mert míg otthon általában a szórakozó helyeken a férfiak részegek és a nők nem, itt a férfiak józanok és aránylag kultúráltak , addig itt a lányok satu részegek, mind ehhez 90 kg, 160 cm és szeplő jár.

Egyéként a britek sokat isznak, állandóan chipset zabálnak és mikros kaját esznek.

Összességében nem tudnék itt élni, nem is értem azokat akik azt mondják hogy Britannia jó hely, lehet hogy oxford az, de az idő ott is ilyen mint itt, lehet az emberek nem ennyire igénytelenek, de majd megnézem azt is aztán elmondom véleményem:)

2010. április 9., péntek

Cardiff

Ideje lenne írnom már 3 hét után. Bár mostanában kezdek gondolkodni rajta hogy van e értelme írni mert alig olvas valaki.
Miután visszaértünk Cardiffba, elfoglaltuk a lakásunkat ami ugye csak ideiglenes mert a végleges csak április 3-tól elérhető. Első vasárnap IKEA-ba meg különböző boltokba mentünk, mert fel kellett szerelni lakást, tányér, edény, meg ilyenek kellettek a lakásba. Most már többnyire minden van amire szükségünk van, el is költöttünk rá cirka 600 fontot, igaz a cég állja. Azt követő héten el kellett menni Bristolba mert vettem ebayen egy használt TV-t, mert nem akartam 1 évre beruházni egy újba amit aztán nem tudok haza vinni. A húsvét is jól telt, pihentünk, illetve átköltöztünk a végeleges lakásunkba, amit nagyon szeretünk.


Kilátás a nappaliból az öbölre:



Kilátás az erkélyről az öbölre:

Egyébként a lakás két hálószobás, két fürdőszobás, Cardiff Bay szívében, vannak az öbölben hattyúk és kacsát, szóval van minden:)

Húsvét vasárnap a sonka és tojás evés után, mert azt is csináltunk. Elmentünk sétálni, lesétáltunk az öböl szélén egészen az öböl bejáratáig ahol a zsilipek vannak. Durva szél fújt, nem is tudom mikor láttam utoljára ilyen durva szelet.

Itt egy vitorlás úszik be a zsilipbe a hullámtörőkön át:


Most hétévégén lesz egy kis kirándulás, de majd írok róla!

Mindenkinek jó hétvégét!


2010. március 17., szerda

2300 km

Úgy alakult hogy haza mentem a kocsimért és együtt jöttünk vissza a kedvesemmel. Csütörtök reggel átvettem a lakás kulcsot, de már 4 kor kint voltam a cardiffi reptéren, indult a KLM gépem haza, Amsterdamon át. Menetrend szerint érkeztem Amsterdamba, ott eltöltöttem 1,5 órát, kajáltam, vásároltam, aztán felültem a MALEV gépre és repültem Bp-re. Egyébként megjegyzem hogy csoda hogy a MALEV meg nem ment csődbe, az egyik sztyuvi nem kapott nálam pirospontot. Ott kezdődött hogy az vészkijáratnál ültem, erre felszállás előtt fülemben a zene, odajön kérdez valamit, kiveszem a fülest, kérdezem hogy mit szeretne udvariasan mindezt, erre ez meg hogy olvassam el a tájékoztatót a vészkijáratról, aztán a végén odaszúrja hogy "Azt meg akkor most tegye el!" Én meg csak pislogtam mint hal a szatyorban, eleve a MALEV gépek lepukkantak, a legrosszabb szolgáltatások itt vannak, értem itt a kajára, ital felhozatalra, erre még bunkók is. Hozzáteszem volt még két férfi sztyuvi a gépen akik viszont szimpatikusak voltak. Megérne egy mailt a MALEV-nak egyébként.
Haza értem Ferihegyre rendben, elém jöttel a szüleim és a párom, kb. hajnal kettőre otthon voltunk. Otthon eltöltöttem 2 napot, meglátogattuk a családot és néhány barátot. Aztán vasárnap hajnalban indulás vissza ezúttal kocsival. A táv Debrecen-Saarbrücken-Cardiff. Első nap eljutottunk Saarbrückenig, ott Józsi kollégámmal elmentünk vacsizni, persze vittünk neki TúróRudit mivel nagy rajongó, aztán le is dőltünk, kár hogy nem tudtunk többet dumálni, de hátha még leszünk egy siteon. Másnap hajnalban indultunk, Luxemburgon és Belgiumon át eljutottunk Calaisba, foglaltam ide jegyet előre mert igy "csak" 97€, amúgy ha mész és veszel jegyet akkor 250€. Viszont így oda kell érni időre, ami nekünk 12:20 at jelentett, de már ott voltunk 11-re, a nő aki kezelte a jegyet felengedett minket a következőre, így egy órával hamarabb értünk át. Egyébkként a Csalagút úgy működik hogy fel kell állni a kocsival egy két szintes vonatra, ami zárt, a kocsiban maradni és aludni, 20 perc alatt átér, közben azért van fül dugulás:). Az angliai oldalon már nem volt nagy szám, mondjuk a bal oldalon vezetés lehet érdekes lett volna ha nem vezettem volna itt 6 hetet, de így nem volt gond. London alatt álltunk egy kicsit a dugóban, de elég simán elértünk a Bristoli fizetős hídhoz, és onnan Cardiffba. Viszont amit megfogadtam hogy vissza hajóval megyünk, megnézzük a Doveri-szorost, illetve minimum 4 nap alatt tesszük meg az utat, és megnézünk pár helyet a francia oldalon és útba ejtjük talán Párizst és Brüsszelt.
Egyébként ez volt életem eddigi leghosszabb autós túrája, ráadásul két nap alatt. 2300km, és 27 óra kocsiban töltött idő, összesen útközben 6x álltunk meg, ami szerintem megint rekord:).


Nagyobb térképre váltás

2010. február 26., péntek

Confined Space Training

A cég kikötötte hogy csak akkor lehet itt dolgozni ha az ember megcsinálja a fent említett traininget. Ez egy két napos tréning, magyar nyelven úgy mondanám hogy Biztonságos munkavégzés zárt terekben. Newporttól el kellett autózni Dinasba, ami 45 perc kocsival, ami egyébként egy bányaváros, kis hegyekkel, patakokkal, elég hangulatos volt egyébként. Kollégám úgy jellemezte, mintha Szilvásváradon lenne. A cég ahol csináltuk egy bányamentő cég volt, az udvaron állt két-három Defender, amiben be voltak pakolva a cuccok vész esetére.
Ez első nap egy jól megtermett angol csóka tartotta az elméleti képzést, ami elég unalmas volt, bár az ürge jó arc volt, látszott hogy a kollégáikkal állandóan szivatják egymást. A második nap igazán érdekes volt. Jött a gyakorlati oktatás. Ez úgy kezdődött hogy levíttek minket a műhelybe, ahol a kezünkbe adtak egy ilyet:

Azt kellett begyakorlni hogy hogyan tudod egy levegővel felvenni, ha valami gáz van lent. Egyébként elsőre kb. 4 sec alatt sikerült felkapnom, de érdekes szerkezet, 15 percnyi levegő van benne, arra az esetre hogy kijuss a lyukból.
Gondoltam ennyi volt a tréning aztán szembesültem vele hogy nem, ugyanis a házban kivolt alakítva egy gyakorló alagút. Le engedtek ötünket 4 méter mélyre, egy fejlámpával, ott át kellett kúszni egy másik részba, ahonnan tovább kellett mászni egy szelephez amit meg kellett "javítani". Szépen lemásztunk, kusztunk, mikor mindenki a végénél volt, akkor befújtak füstöt, nekünk azonnal fel kellett venni a maszkot, és szépen kimenekülni a lyukból. Ja azt nem mondtam hogy totál vak sötét volt lennt. Aztán nagy nehezen kijutottunk, egyik kollégám egy idősebb ürge, rosszul vette fel a maszkját ami miatt kb 3 perc alatt az összes levegő kiment a tartályból, aztán ő ezután még vissza akarta venni de nem értette hogy miért nem kap benne levegőt, vicces volt, de azért megjegyzem ez egy éles helyzetben az életébe került volna.
Persze volt még írásbeli vizsga is, ami azért volt érdekes mert olyan szavakat kellett használni és leírni amiket eddig soha nem használtam ugye, de legalább nőtt a szókincsem:)

Ja kb így néztem ki mikor felvettem:

Csak még volt rajtam hám is.
De végül sikerült, persze meg jegyzem soha nem fogom ezt használni mert én egyszerüen nem dolgozok ilyen területen, de az itteni munkavédelmi szabályok elég veszettek.

LonG

2010. február 17., szerda

Driving on the "Dark Side"

Múltkori bejegyzésem óta elég sok mindent történt. Kezdjük hogy a lakásra még mindig várok, mert a gáz rendszer bevizsgálása hiányzott, és addig nem adhatja ki a tulaj, elvileg ma mennék aláírni a szerződést, de még nem hívtak. Kezdem magam megint Dubaiban érezni, ott mentek ilyen gyorsan a dolgok. Aztán kiderült szombaton hogy csak hetfő estig van hotelem, mert utána tele vannak, akkor kerestettem itt szállást, de nem ment olyan egyszerűen mert minden tele van mert valami Rugby kupa van, meg mindenféle üzleti megbeszélés mert nagy ingatlan fejlesztés van itt folyamatban, mert októberben lesz egy 3 napos golf bajnokság, amire vagy fél millió embert várnak. Szóval nagy nehezen lett szállásom, az Ibis Gate hotelben, ami nem egy nagy szám, de tiszta, és van hol aludni. Mondjuk 20 percet kell autókázni hozzá. Itt letolok két éjszakát aztán jövök vissza a Holiday Innbe. Hétvégén meg remélem költözök.
Még a lakás nézés előtt kaptam egy kocsit. Na a jobb oldalon vezetés nem igazán ment elsőre. Kezdődött ott hogy középen kerestem a biztonsági övet, aztán az meglett. Elindultam, kb. az első 3 km -t úgy tettem meg hogy folyamatosan patkán voltam, mert valamiért az ember automatikusan arra húzza a kocsit. Ezt kollégáim is megerősítették. Kereszteződésnél rendszeresen a rossz irányba nézek, illetve a balkézzel váltás nem ment olyan jól, persze volt amikor hirtelen az ajtóban akartam váltani. De mostmár jól megy, bele jöttem. Tegnap kaptam egy Astrát van benne kemény 30 km. Most azzal tolom az ipart. Egyébként megint szakad az eső, milyen meglepő:)

2010. február 9., kedd

Casnewydd

Megértkeztem ide is:) A címben szereplő városba, persze az welsh-ül van, egyébként Newport:) Hol is kezdjem..
Németországból nagy nehezen hazakeveredtem, szakadt a hó, szarok voltak az utak, tartott 14 óráig. Szombat estére hazaértem, összepakoltam, vasárnap még családi ebéd volt aminek nagyon örültem. Aztán hétfőn 10:45-kor indult a KLM gépem Amsterdamon át Cardiffba. Szüleim kivittek a reptérre, feladtam a 35 kiló túlsúlyomat, majd tudomásul vettem hogy lesz egy 25 perces késés, csakhogy összesen 1 órám lett volna az átszállásra. Búcsúzkodás majd a szoksás átvizsgálások, majd várakozás. 11:20 kor el is indult a gépem, minden simán ment, leszálltam Amsterdamban, kapkodtam a lábam, de újabba átvizsgálás várt rám, ráadásul mivel a UK-be jöttem ezért átvizsgáltak ezzel az új teströntgennel amivel megtaláltak a zsebemben egy textil telefon tokot. Felszálltam majd leszálltam Cardiffban, ami egy igen kicsi reptér, kikászálodtam, majd fogtam egy előre kártyával fizetős taxit és eljutottam a Holiday Inn-be Newportba, közel 60 font volt az ára. A hotelbe bejelentkeztem, ami egyébként eléggé rendben van, nagy a szobám, van netem, van gym meg medence.
Bejöttem másnap dolgozni, az egész terület szénhamuval van feltöltve amit heti 5 napon át ver az eső, nyakig sár van, munka persze még semmi, sehogy nem áll az építkezés. Kerestem lakást is, már találtam is egy 3 hálósat, egészen szép, kell bele vennem pár dolgot még de szép lesz, a vonatállomás is közel van ha esetleg vonattal kellene menni valahová, bolt is van a közelben, és nem mellékesen Newport legjobb környékén van, fent egy dombon, körbe rengeteg villa, nagyon szép hely. Most ennek a papírjait intézem, majd még később csinálok a városról képeket, meg még mesélek ezt azt.

Külön öröm hogy megszületett a héten a keresztfiúnk, innen is gratulálok Zolinak és Enikőnek, az igazán szép kisbabához!

2010. január 29., péntek

2010. január 28., csütörtök

Wales előtt

Itt németben épp szakad a hó, megint megállapítottam hogy a németek elég nagy százaléka hogy is mondjam nem kedves. Viszont már csak két napot vagyok itt, az egész itt létem azért volt jó mert találkoztam két éve nem látott kollégákkal, és jókat söröztünk meg csocsóztunk. Illetve Sanyival voltunk a hétvégén síelni is, két napot a hegyekben aludtunk. Mondjuk a pályák nem voltak annyira nyerőek, de azért elvoltunk rajta. A majdnem két hét alatt mióta itt vagyok ha az apartmanban toltöttem naponta 1 óránál többet alváson kívül akkor sokat mondok, gyakorlatilag zuhanyozni meg aludni, meg skypeolni járok oda és ennyi. A szokásos döneresnél még mindig olcsó és jó a kaja, illetve sikerült találnom egy nagyon jó kínai kajáldát.
Tegnap egyébként a tréningem is elkezdődött bár igazából semmi haszna nincs mert pont a lényegnél megyek el. Ugyanis a helyzet most az hogy szombaton megyek haza, és már hétfőn repülök is Cardiffba, már a jegyem és a hotelem is megvan. Ott ugyan még nem sok mindent van mit csinálni, de még mindig jobb ott ülni mint itt, úgyis a lakás keresés és mindenféle ügyintézés időbe telik. Meg kaptam magam mellé egy tanítványt is egy lengyel srácot, már találkoztam vele egy tréningen nem voltam róla jó véleménnyel, meg Józsi együtt utazott vele meg dolgozott és neki sem volt szimpatikus. De majd meglátjuk.
Beszéltem Danival aki már Walesben van, hogy az átadásig ott vagyok, ami most november, de vélememénye szerint nem szabadulunk onnan márciusnál előbb, szóval most az a célom hogy egy szép lakást találjak magunknak, ha ennyi időre kell menni. Azért utazás tekintve vannak terveink, nem is kevés, remélem összejön mind, és akkor már egész Nyugat- és Közép-Európa meglesz. Meg remélem egy kis tengerentúl is.
Egyébként összeszámoltam a tavalyi évben 9 országban fordultunk meg, tavaly előtt csak 4 ben. Próbálom idén is tartani a tavalyi számot mert akkor lesz miről írni.
Szerintem legközelebb már csak Walesből jelentkezem, elvileg a Hotelben ami egy Holiday Inn van netem úgyhogy ezzel legalább nem kell küzdeni.

2010. január 21., csütörtök

Januar

Na ismét jelentkezem! Éppen net nélkül ülök Fürthben, probálom elütni az időt valahogy, szóval írok.
Tekerjük vissza az idő kerekét december 22-re, ott hagytam abba hogy épp égettem fel magam mögött a dolgokat németben. Nos ez sikerült is, kisebb nagyobb nehézségekkel. Az edzőteremben ahová egy 12 hónapos szerződésünk volt, eléggé akadékoskodott mikor megakartam szüntetni, pedig még papírt is hoztam a cégtől hogy elhagyom az országot. Aztán 22-én megpakoltuk tetőig a kocsit és hazajöttünk. 23-án városban járkálás volt, intéztünk az eélmaradt dolgokat, illetve telefont vettem, mert a 4 éves nokiám úgy gondolta nem csinálja tovább. Ezzel együtt eltünt egy csomó fontos telefonszámom ami a telefonomban volt, ráadásul az újak, mert azokat nem mentettem át SIM-re.
A karácsony eltelt családi körben, meglátogattunk mindenkit, és persze rengeteget ettem. Két ünnep közt már nem is tudom mit csináltunk, de eltelt elég gyorsan. Az esték gyakorlatilag úgy teltek hogy valamelyik barátunknál vagy -val voltunk valahol.
A szilveszter is elég érdekesen alakult, mert a párom táncolni szeretett volna, így az utolsó pillantaban eldöntöttük hogy a szüleimmel és az ő barátaikkal megyünk egy bálba, ami végülis elég jól sikerült, jól éreztük magunkat.
Január 8-ig ismét eltelt az idő, bár itt mér azért voltam Pesten is a cégnél, megbeszélni a jövőt, persze sok újdonságot nem tudtam meg, csak amit eddig. Aztán január 8-án ismét megpakoltuk a kocsit, és elmentünk kettesben síelni Ausztriába a planai részhez. Ez a Schladming nevű város körül fekszik, 4 hegy amell mindegyikén egy pálya rendszer található. Az apartmanunk amit még korábban foglaltam, 1100m-en volt, egy szerpentinen kellett felmenni, viszont nagyon szép igényes és otthonos volt, arról nem beszélve hogy ha kinéztem az ablakon akkor a sípályákat láttam szemben a hegyeken. Nagyon megérte ez a szállás. A 6 nap boardozés gyakorlatilag abból állt hogy felváltva végig mentünk a hegyeken, illetve egyik nap átmentünk a 70km-re található Bad Hofgasteinba, ahol egy elég nagy pálya rendszer van, és a bérletünk ide is jó volt, és síelés után bementünk a helyi termálba, nem rossz dolog ez 4 napi boardozás utáni termálban laítás, amikor már az embernek mindene fáj, jól esik a 36 fokos vízben ülés. Írok kicsit az árakról, ezen a környéken azt gondolom szállás ügyileg érdemes egy kintebb eső magán apartmanba menni, mert árban sokkal jobb mint egy hotel mert azok aranyárban mozognak, illetve jobban mint a vendégházak. A hotelek szerintem átlagosan olyan 100€/fő/éj körül mozognak, reggelivel, ez gasthausokban olyan 50€ körül viszont itt már találni pálya szállásokat is, a mienk olyan 25€/fő/éjben mozgott, ezért kaptunk egy nagyon szép apartmant, gyönyörű kilátással, viszont a legközelebbi felvonó 5 percre volt kocsival, és szerpentínen kellett közlekedni, mindezt összevetve én nem cseréltem volna el semmilyen városban vagy pályán található 4 csillagossal, mert ez igazán szép és hangulatos volt. Jól sikerült választanom.
A bérlet árak egy 6 napos béret 189€, viszont az egész skiamade területre jó, ez valami 860 km pálya. A termál az kicsit húzos volt még eu viszonylatban is 16€ egy kétórás jegy, és van 3 medence ebből a legmelegebb 36 fokos ami magyarhonban elég hüsinek számít. Persze az egész igényes volt de akkor is drága volt.
A síelésből 15-én tértünk haza, aztán szombaton Szabival elmentem sörözni, addig a lányok moziban voltak, a sörözés jól sikerült fogyott a Leffe, meg egy kis jager is:) Nem igazán akartunk haza menni, csak hát a lányoknak hamar vége lett a mozinak, aztán meg nem sokáig bírták:)
Hétfőn önkormányzatnál voltunk. Aztán még elmentem a boardért mert azt meg beadtam waxoltatni meg éleztetni.
Aztán kedden keltem fél 6 kor és délután 5-re Erlangenben voltam, már az apartmanomban. Este már Sanyival mentünk Dönert enni. Tegnap reggel pedig kezdtem a Fürthben, reggelente 20 perc kocsikázás, de jobb Erlangenben lakni. Viszont a Fürthi teszt center illata/szaga nem változott ugynaz mint két évvel ezelőtt, a különbség annyi hogy most épp nincsenek tesztek ezért totál üres az egész vagyunk itt kb 7 en összesen. Az én tesztem amin a tréningem lesz az majd hétfőn kezdődik, addig semmit teszek:) Meg 1,5 napja várok lassan arra hogy elintézzék hogy legyen végre netem. ráadásul egy rakat fontos levelet kéne írnom. Írnom kellene Walesbe hogy mikor meg hogy menjek, hogy jutok el, hol fogok lakni meg ilyen apróságok, meg kellene tudnom hogy egyáltalán mikor kell menjek. Ja azt nem is írtam hogy éppen egy olyan helyen ülök hogy pont mellettem van a redundáns szerver és baromi hangos, és baromi hideg van itt. Csak úgy birom ki hogy zenét hallgatok. Az a helyzet hogy mindig rájövök hogy terepen a legjobb, ott elvan az ember a konténerben meg kint, mindig van valami amin el lehet szüttyögni, ezért is várom már, igaz beüzemelést a nulláról nem is csináltam már 1,5 éve, úgyhogy lesz mit feleleveníteni.
Azt nem is írtam még hogy kiderült hogy jövő héten jön még ide Andris meg Jenő egy másik tréningre, és ma tudtam meg hogy Attila is jön Fürthbe, szóval azt hiszem a Kanappé nevű törzs helyünk esténként tele lesz velünk. Ja egyébként még otthon sikerült Anginak is meg nekem is egy kis náthát összeszedni, szóval most mézes tea, C vitamint túladagolás illetve homeopátiás szerek használata van terítéken. Lassan kezdek kijönni belőle, Angi lázas is volt, de ő is kezdi magát túl tenni rajta magát.
Még annyit hogy aki nem tudná elkezdődött a 24 záró évada a 8-ik szezon, eddig láttam két részt de nekem nagyon bejön, várom még a Lostot is, az február közepén kezdődik.
Szeretnék még gratulálni Brugi barátomnak és kedves feleségének a kedden született fiúkhoz!!!!!!!!!!!
Na most 1 órája szóltam hogy még mindig nem enged fel a proxy a netre, azóta se.....2 órája nincs.....3....4.

Na most lett...