Igértem egy hosszab bejegyzést, most megteszem. Ott hagytuk abba hogy szilveszter, ezt követően úgy volt hogy Pesten leszek egy hetet német tanfolyamon. Fel is hívtak az iskolától hogy szintet mérjenek, ez is remek volt, el kezdtem egy mondatot németül befejeztem angolul:) . Aztán pénteken csörög a telefnom hogy akkor menni kéne hétfőn Németbe. Ennyi volt az itthon lét, ami egyébként nagyon jó volt, köszönet érte a családomnak és a barátaimnak.
Hétfőn akkor kocsiba be, ablakot fel, mert kurva hideg van. Le vezettem 1000 km-t és megérkeztem. Az út renden volt, hál istennek Józsi elintézett itt nekem mindent, úgyhogy megérkeztem hozzá, elmentünk kajálni, majd irány a Gasthaus. A Gasthaus a szokásos német konyha szagú családi vállalkozás, ami egyébként egy kis városban van, ami hangulatos már amennyit láttam eddig belőle. Bejöttem a melóhelyre másnap, bemutattak, meló nem sok van, de majd alakul. VISZONT
én tudtam hogy a németek enyhén szólva bunkók a dohányzást tekintve, de hogy az irodában magasról szarnak arra hogy ki az aki cigizik és ki nem, z egy vicc. Benn ölük egy irodában és 5 emberből 4 en cigiznek, bent. Pedig csak a kurva kijelölt helyen szabadna, más irodákban legalább kimennek de ezek szarnak rá. PErsze egész reggel arről makogtak itt egymsnak hogy milyen felháborító hogy megy fel a cigi ára. Bazmeg mi van itt, ez nem az EU, itt lehet a másik orra alá füstölni, hát kapja már be, hogy megsem kérdezi. Mikor leültem legelsőnek azzal kezdtem hogy asztalomon lévő hamutálat hangosan átdobtam a másik asztalra. De ezek basztak rá, leszarják, ezek azt gondolják hogy milyen egészséges ez. Legszivesebben letolnám mindegyiknek az torkán a kurva bagót. Komolyan mondom felháborító.
Ez egy kidühöngő post volt!!!!
LonG
3 megjegyzés:
Ezért szoktam le... :)
jol tetted, hihetetlen ami itt van:)
ja most esett le hogy te leszoktal:D regen a kori palyan mindig meg kellett allni miattad mert cigiszunetet tartottal:)
Hollandiában volt egy cigis konténer, és az egész site-on csak ott lehetett cigizni.
Mint a karantén.
Megjegyzés küldése